BS - vallásról, istenről, hitről, hívőkről

BS - vallásról, istenről, hitről, hívőkről

Hat érvről, melyekről azt hiszik, hogy Isten léte mellett szólnak

2014. október 16. - aforizmágus

létezik-e isten.jpgAz idézetek Marilyn Adamson: „Létezik-e Isten? - Van-e Isten? Íme, hat érv amellett, hogy igen.” című írásából származnak.

***

Marilyn Adamson:

"Ha a Föld kisebb lenne, akkora, mint például a Merkúr, a légkör megtartása lehetetlenné válna."

BRAIN STORMING:

A felvetés teljesen jogos, ám ha a konkrét adatokat nézzük, akkor a Merkúr a Naprendszer legkisebb bolygója, a mérete kisebb még a legnagyobb természetes holdakénál is, mint pl. a Ganümédész ás a Titán, bár tömege jóval nagyobb náluk. A Titán az egyetlen, sűrű légkörrel rendelkező hold a Naprendszerben. A Titán felszínén nem elsősorban a gravitáció hozta létre a légkört, hanem a jelenlévő gáz hőmérsékletfüggő viselkedése. Tehát alaposabb tanulmányozás nélkül elfogadható lenne a fenti érv – de a középiskolai fizikatanulmányok során megtanultak és a friss csillagászati adatok alapján cáfolható.

***

Marilyn Adamson:

"Ha a Föld kicsivel távolabb lenne a Naptól, mind megfagynánk. Ha pedig közelebb, akkor megégnénk. A Föld pozíciójának változása ellehetetlenítené a földi életet."

BRAIN STORMING:

Ha az ismeretterjesztő filmek pár másodperces filmtrükkjeiből indulunk ki, akkor valóban: ha pár másodperc alatt jó pár millió kilométerrel távolabb vagy közelebb kerülnénk, akkor valóban ez történne. De ilyen nem történik, és a Földön olyan körülmények között alakult ki az élet, amilyen itt volt. A Naprendszer lakhatósági zónája elég tág, és ma már a lakhatósági zónákra vonatkozó elképzelések is vita tárgyát képezik. Szóval ez az érv sem játszik.

***

Marilyn Adamson:

"Érdekes, hogy a víz tulajdonságai mennyire az életre lettek szabva."

BRAIN STORMING:

Ennél jobban már nem is lehetne körben forgóbb az érvelés: A földi élet vízben fejlődött ki, ergo a földi élet a víztől függ... de azt állítani, hogy a víz alaptulajdonságai az életre lettek szabva, ahhoz előbb kell egy definíció arra, hogy mi az élet. Mi itt csak a vízben kifejlődött és a bőséges vízellátottságú életet ismerjük, így maximum csak annyit állíthatnánk, hogy az általunk ismert életformák a víz tulajdonságaitól függenek. Tehát ismereteink szerint nem beszélhetünk "víztől független" életről, mert ilyet nem ismerünk MÉG. Az idézett állítás ahhoz hasonlatos, mintha azt mondanánk, hogy "az 1-es és a 2-es szám tökéletesen akkora értékkel bírnak, hogy ha összeadjuk őket, akkor 3-at kapunk, nem többet és nem kevesebbet"...

***

Marilyn Adamson:

"A víz teszi számunkra lehetővé, hogy folyamatos hőmérsékleti változásokkal teli környezetben éljünk, miközben a testünk állandóan kb. 36,6 °C-os hőmérsékletű marad."

BRAIN STORMING:

Na ne már... ez olyan mérvű antropomorfia, hogy nem is kéne kommentálni!

***

Marilyn Adamson:

"A víz univerzális oldószer." ... majd a következő bekezdés elején: ... "A víz kémiailag semleges."

BRAIN STORMING:

Nem vagyok nagyon jártas a kémiában, de a víz kémiai semlegessége tudtommal molekula szinten azt jelenti, hogy nem ion, vagyis egyenlő benne a protonok és elektronok száma.... Nem tudom, hogy miért lenne nagy dolog, energetikailag minden molekulakötés valami ilyesmire törekszik – a töltéskiegyenlítődésre. Az univerzális oldószer jellemzője meg szerintem éppen nem azt támasztja alá, hogy annyira semleges lenne – az egy dolog, hogy a töltések egyensúlyban vannak benne, de a dipólus jellege miatt könnyen kapcsolódik a legkülönfélébb anyagokhoz. ÉS ÉPPEN A NAGYFOKÚ OLDÓSZERES jellege miatt pl. hajlamos elnyelni bizonyos gázokat, pl. a CO2-t is, ami még pl. az ólomvízvezetékekben ólomkiváláshoz vezetett és ólommérgezést okozott. Ugyanígy sok ásványvíz is tisztán ártalmas az egészségre, éppen amiatt, hogy mindenféle anyagot remekül kiold az ásványokból...

***

BRAIN STORMING:

Tetszik, ahogy Marilyn Adamson áradozik az emberi agyról... Ez rendben is van, csakhogy mindig mindenki elfelejti, hogy az ember éppen az egyedülálló agya miatt az élővilág legmagatehetetlenebb lénye, mivel a kulturális környezet támogatására váltotta fel az ösztönökkel teli életet. Az agy is csak annyira hasznos, amennyire képzett, ám eredetünket nem tagadhatjuk meg, és a mélyen fekvő ösztöneink állandóan igyekeznek visszarántani minket egy ösztön-vezérelt létbe. Az agy is csak annyiban hasznos, amennyiben képes viszonozni az azt fejlesztő társadalom számára a felnőtté válás folyamán kapott törődést. Hétköznapi tapasztalat, hogy az emberekre nem általánosan jellemző a hála, mivel ha az lenne, nem állna akkora nagy becsben, hanem teljesen hétköznapos dolog lenne. Szóval az agy is csak annyiban hasznos, amennyiben nem az élősködésben való önfejlesztést szolgálja, ám éppen emiatt kell szigorúan szabályozott társadalomban élnünk, mert csak ezzel lehet kordában tartani az indulatokat, már amennyire. Szóval az emberi agytól nem kell hanyatt esni.

***

Marilyn Adamson:

"Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le."

BRAIN STORMING:

Már elnézést, de eredetileg ez is volt Darwin célja az elmélet kidolgozásával. ..... Majd így folytatja: "Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiinduló forrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból." – Gondolom, csak az írhat le ekkora zagyvaságot, akinek fogalma sincs arról, amiről ír.

***

Marilyn Adamson:

"Az univerzum egyszer csak létrejött – ezt vajon mi okozta?"

BRAIN STORMING:

Had dobjam vissza erre egy szokásos kreacionista labdát, amit az evolúcióval kapcsolatban szoktak dobálni: "Ha nem voltál ott, akkor honnan tudhatnád biztosan?"

***

Marilyn Adamson:

"Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik."

BRAIN STORMING:

Azután azt taglalja, hogy ezek mennyire egységesek. OK, rendben van. De ha ez így van, akkor csodák sem léteznek, sőt: ha ekkora fene nagy rend van, akkor nincs semmiféle szükség semmiféle isteni beavatkozásra, mivelhogy a világegyetem magától olyan, amilyen.

***

Marilyn Adamson:

"A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését."

BRAIN STORMING:

Már megbocsásson a szerző, de éppen a fenti megállapítás alapján állítható, hogy ebben semmiféle csoda sincs: amennyiben a világegyetemben egységes törvények működnek, akkor a DNS is egy ebbe a szabályrendbe illeszkedő képződmény. Ergo az utolsó bekezdésben íródottak: "Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt." ... azt sugallják, hogy a nagy törvényszerűségben csoda kellett, vagyis külső beavatkozás kellett az élet létrejöttéhez, sőt, magának a DNS működtetéséhez is... mert ez esetben minden mutációnak tervszerűnek kell megtörténnie. És ez nemcsak az evolúciós változásokkal kapcsolatosan lenne így, hanem az összes genetikai rendellenességekből eredő betegség esetében is. Innen csak egy aprócska lépés annak felvetése, hogy minden genetikai betegséget hordozó vagy szenvedő ember MEGÉRDEMELTEN beteg, így a velük való törődés tkp. beleszólás valamiféle NAGY TERVBE.... És had ne folytassam, miféle embertelen hülyeségeket lehetne ebből még levezetni..

***

Marilyn Adamson:

"Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk."

BRAIN STORMING:

Na, innentől már csak a szokásos apakomplexusos szöveg következik, ami egyszerűen lefordítva annyit jelent, hogy "Isten tkp. a jóságos Apuci, akire nekünk mindig is szükségünk lett volna, mert érzelmileg nem tudtunk felnőni, tehát szükségünk van rá... és ha nekem szükségem van rá, akkor neked is szükséged van rá, mert amit én akarok és szerintem nekem jó, az biztosan ugyanúgy kell neked is." ... Ami meg utána következik, az már gyomorforgatóan hülyébe veszi az eleinte esetleg érdeklődő olvasóját...

***

BRAIN STORMING, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://bs-vallas-isten-hit.blog.hu/api/trackback/id/tr556800781

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén? 2017.02.20. 10:44:40

Sokan állítják ezt és sokan az ellenkezőjét. Az eddig általam fellelt kétoldalú, istenhívő és istentagadó, oda-vissza érvelések egyike sem volt kellően pontos és általános érvényű. Azaz ezek nem tudományos érvelések. Ezért ezeket nyugodtan el lehet vet...

Trackback: Anzelm istenérve, avagy az Isten egyenlő az Emberi Ostobasággal 2017.02.20. 10:44:01

Volt egy ilyen nevű teológus, akinek a nagyon bonyolultnak látszó, és sokak által még bonyolultabbá tett, logikai és halmazelméleti elemeket is tartalmazó érve egyeseknek, a számtalan eddigi cáfolat ellenére még ma is helytálló és logikus. Pedig a cáfo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2017.02.20. 11:09:18

Nem Isten létezésével volt a gond eddig sem, hanem a tudományos meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs.

Isten Teszt

Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet // Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény.

istenteszt.blog.hu/

baggins21 2017.11.06. 12:37:44

@IGe.: Így van, leírtad mennyire tudományos tény. Egy kényszerképzet, egy mítoszlény. Annyira tudományos tény, mint a télapó vagy, mint a radioaktív pókcsípés okozta szupererő. Ezek is le lettek írva, tehát tudományos tények.
süti beállítások módosítása