A teizmus-elméletben az emberi elme alaptulajdonságai körébe tartozik a teisztikus-, ill. abszolútumokban való gondolkodás, ami szerint az ezeket kísérő érzelmek nem kiváltói az ún. isten-fogalomnak.
***
Kép forrása:
http://th01.deviantart.com/fs10/300W/i/2006/123/e/3/Religion_by_StarDragon77.jpg
***
A cikk kiindulópontja a(z azóta sajnos megszűnt, legendás VIRTUS.HU-n) következő cikk és a cikk társalgója:
Tényleg cáfolhatatlan az Általános Isten elmélete?
ESZMÉLETlen Webmagazin - 2008.12.10 17:24
Eddig nem sikerült senkinek. Ez tény. De mi van akkor, ha nem is kell cáfolni? -- Rövid tűnődés annak apropóján, hogy egy évnél régebb óta létezik az (ateista) embert próbáló kihívás a világhálón.
http://vallaskritika.virtus.hu/?id=room&aid=59159
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
Az Általános Isten logikus és tudományos igényű definíciója:
"Általános Isten (továbbiakban Isten); egyes emberek és embercsoportok tudatában és tudattalanjában lévő speciális érzésforma, érzelemtípus.(1*) Istennel egyesek (az istenhívők) a világ és az élet keletkezését, felépítését, működését próbálják meg elképzelten és logikátlanul(2*) magyarázni, illetve élethelyzeteikre keresnek megoldást általa. Míg másokra (például az ateistákra, realistákra, naturalistákra, materialistákra, szkeptikusokra is) Isten tudattalanul is olyan hatással lehet, hogy logikai és kritikai érzékük az istenhívőkéhez hasonlóan torzul(3*) bizonyos területeken." (Iván Gábor elemér, vagyis: IGe)
Jól ismerem a definíciót, és mivel IGe elképzelése, miszerint a magukat ateistáknak vallók sem mentesek bizonyos "istenképzetnek" megfelelő "valami"-hez való, a hívőkéhez hasonló viszonyulástól szintén közel áll hozzám (ezt az ő általa hangoztatottak és a magam, kialakulóban lévő teizmus-elmélete hatására is alakult így)... nem láttam értelmét, hogy megpróbáljam cáfolni, hiszen éppen a magam munkájában is hasznos eszköznek tudom tekinteni.
A *-gal megjelölt helyeken azonban némi kiegészítéssel élnék (e helyütt kijelentve, hogy semmiféle igényt nem támasztok semmiféle pályázati díjra), pusztán a magam teizmus elméletéből kiindulóan, ami – mint jeleztem – még nincs kidolgozva, de „A Teizmus Kritikája és Kikerülhetetlen Szükségszerűsége" tanulmányom eddig elkészült részeiben már jócskán előrehaladtam a kifejtésében.
Tehát:
-- 1 --
"speciális érzésforma, érzelemtípus.*"
Kiegészíteném azzal, hogy jómagam nem korlátoznám a fogalmat az érzésekre és érzelmekre, mivel ismeretelméleti, perceptuális hatásai is vannak, amik inkább speciális, a valóságot torzító jelenségek, amik hol önkéntelenek, hol szándékosak. A valóság értelmezése kényszeresen van jelen az embernél, ha úgy vesszük, akkor az ember tudati működésének alaptulajdonsága, így ezáltal szélesebb spektrumot ölel fel, mint az "érzés és érzelem" fogalmak által jelöltek.
A magam teizmus-elméletében az emberi elme alaptulajdonságai körébe tartozik a teisztikus-, ill. abszolútumokban való gondolkodás, így az ezeket kísérő érzelmek nem kiváltói az ún. isten-fogalomnak.
Továbbá:
-- 2 --
"...próbálják meg elképzelten és logikátlanul* magyarázni,..."
1. Nem "megpróbálják", hanem a maguk részére meg is magyarázzák – az más kérdés, hogy a magyarázatuk természetesen hagy kívánnivalót maga után, de adott szellemi kvalitásokkal rendelkező egyén és közösség számára a felfogható és elfogadható ismeretek és jelenségek köre néha erősen meghatározott, hagyomány- vagy tekintélyvezérelt, ami azonban nem gátolja meg őket abban, hogy így teljes életet éljenek a magyarázatuk által vélt teljes megértés illúziójában. Mivel az élet, a társadalmi környezet általában nem készteti az egyént arra, hogy különösebb figyelmet szenteljen közvetlenül nem érzékelhető és felfogható dolgok és jelenségek iránt, így adott területen (ilyen maga a Világegyetem kialakulása is) bármiféle "hiánypótló" magyarázat megadja a teljes konzisztencia megnyugtató érzését – ezen a pontos természetesen az "érzés" a lényeg, de én ezt inkább kísérő-jelenségnek tekintem, nem magának az istenfogalomnak – a "megnyugtató érzés" kísérő jelensége, mintegy jutalma az elme mélyebb, alapvetőbb törekvésének a kielégülésében. Ezáltal az Isten-fogalomba vetett bizalom, stb. nem azonos az istenfogalommal, hanem jutalom egy probléma megoldásában.
2. Mivel az emberi elme információfeldolgozási és valóságértelmezési alapmódszerei az asszociálás és az absztrahált szimbolizmus alkalmazása, így lehet, hogy az istenhívők "elképzelten" adnak bizonyos jelenségekre magyarázatot az általuk használt isten-fogalom által, azonban ez a mechanizmus magára a tudományos ismeretfeldolgozásra is érvényes – a tudomány szimbólumrendszere, ha a matematikát vesszük példának, hasonlóan működik: megjeleníti a mennyiségeket és a velük való műveleteket. Az természetesen megint más kérdés, hogy a matematika, tkp a tudomány nyelve egyértelműen alkalmazható a valóság jelenségeire, az emberi társadalom azonban nem egyértelműen vethető ezzel egyebe – az emberi elme alapvetően "emberi egységekben számol", ahol a valóság sokáig erősen emberi léptékű volt. Gondoljunk csak a görög filozófus-matematikusokra (Thalész, Püthagorasz, Demokritosz, stb.) akiknek a fejében a matematikai szimbolizmus és az istenek világa remekül megfért egymás mellett! Sőt – a teisztikus gondolkodásmód valójában jobban alkalmazható a társadalmi jelenségekre, mint a tudományos szemlélet: mindezt már a tanulmánysorozatom elején le is szögezem az elmélet erős freud-i alapjait hangsúlyozva.
3. A 2. pont alapján kijelenthető, hogy a teisztikus szemlélet, az istenfogalom társadalmi valóságként való kezelése (az ateisták számára sajnálatos módon) egyáltalán NEM LOGIKÁTLAN. A logika IGE általi Á.I. definícióban használ értelmezése elsősorban tudományos, az érzékelhető és megismerhető valóságra alkalmazható logika, emberi viszonylatban jómagam legalább 3-féle logikai indíttatást különböztetnék meg, úgymint...
A) Szellemi, intellektuális logika,
B) Érzelmi, lelki logika,
C) Fizikai, testi logika, ... amelyek egyénenként, de még egyénen belül is állandóan változó mértékben vannak jelen (valószínűleg az agyi információfeldolgozás erős endokrin-alapú befolyásolhatósága miatt is). A szellemi logika természetesen igen jól összevethető a tudományos értelemben vett logikával, és ennek van a legtöbb köze az IGE által is említett "logikátlansággal", amit az istenfogalomban hívőknek tulajdonít (ebben kétségtelenül igaza is van). A szellemi logika a valóság megismerését, annak pontos értelmezését jelenti, arra törekszik. Az érzelmi, lelki logika egyfajta boldogság-keresést jelent, vagyis a hangulatnak való leginkább megfelelő indíttatások követését szorgalmazza, arra ösztönöz - és ebben bőven helyet kapnak a szellemi logikának nem megfelelő döntések, cselekvések, stb. A fizikai, testi logika pedig, ahogy a neve is mutatja, felülírhatja az előbbi kettőt: ha a testi állapot azt diktálja, és erősebb a másik kettőnél, akkor a testi igények (pihenés, mozgásigény, stb.) megelőzhetik az érzelmileg kielégülést nyújtó, vagy a valósággal jobban összekötő indíttatásokat.
Ezen az alapon az istenfogalomban való hitnek kétségtelenül egyfajta kényelmes, szellemi logikát kielégítő segéd-, vagy pótlék-szerepe van, ami nem elítélendő – mivel az ember élete elsősorban a technicizmus és a városiasodás következtében mindenekelőtt a ún. társadalmi, erősen, vagy (látszólag) kizárólagosan szociális játéktérben játszódik, így itt a lelki- és testi logikának elsődleges szerepe van: a testi logika a létfenntartás minél hatékonyabb formái miatt (egészséges ember tudja a leghatékonyabban az önfenntartását ellátni, és megtermelni azt a többletet, amit a társadalomnak tud és kell is nyújtania!), a lelki logika pedig a társadalmi együttélés minél hatékonyabb szükségletei miatt (a tömegtársadalmakban fokozottabban kell érvényesülnie azoknak a fékeknek, amik a kis, törzsi közösségekben kialakult szociális észlelési körből való átállást lehetővé teszi – Freud erre mondta pl. azt, hogy a modern ember az elfojtással fizetett a társadalmi lét biztonságáért.). Ha ezen tényeket vesszük alapul, akkor az istenhit nem logikátlan elképzelés, hanem egyfajta szükségszerű valóságpótlék – mivel a társadalmi valóságban élünk, nem a tudomány által felfedett tisztán fizikai valóságban, függetlenül attól, hogy a tudomány által leírtakon alapszik a mi világunk is, csak éppen magasabb rendszer-komplexitási szinten.
***
-- 3 --
"... másokra (például az ateistákra, realistákra, naturalistákra, materialistákra, szkeptikusokra is ) Isten tudattalanul is olyan hatással lehet, hogy logikai és kritikai érzékük az istenhívőkéhez hasonlóan torzul* bizonyos területeken."
Ezen a ponton számomra a definíció bevezetése a problematikus, de inkább a fogalomhasználat más jellegű, mint ahogyan én megfogalmaznám. A bevezetésben az isten fogalom egy "speciális érzésforma, érzelemtípus", míg itt ez az érzésforma a "logikai és kritikai érzéket torzítja" - az általam korábban felvázolt hármas logikai elképzelésbe azonban pontosan belepasszol, miszerint az érzelmi logika felülírja azt a fajta "logikai és kritikai érzéket", amivel itt IGe egyértelműen a fizikai (és nem a társadalmi!) valóságra céloz. Mint kifejtettem az előbb, az ember, aki a társadalmi valóságot tekinti elsődlegesnek, nem a fizikai valósághoz akar alkalmazkodni, hanem a társadalmihoz, és emellett a maga érzelmi igényeihez - mindebben a törekvésében a fizikailag is érzékelhető, a léte fizikai és kémiai alapját alkotó valóság elemi és jelenségei alapvető az "útjában vannak": biológiai lényként a fajtársaival és önmaga kiegyensúlyozottságával való viszonyát tekinti elsődlegesnek, amiben ezen entitások felépítése és azok fizikai környezetének alakulása, jelenségei teljességgel másodlagosak, sőt elhanyagolható jelentőségűek, sőt mi több: teljességgel figyelmen kívül hagyandók!
Az ateisták alapvetően a hagyományos és rendszerbe foglalt vallások istenképeitől vélik magukat mentesnek, míg egyéb szellemi áramlatokkal kapcsolatban az istenhívőkéhez hasonló lelkülettel viselkednek; a naturalisták néha burkolt panteisták, és azt vallják, hogy az ember számára a "természetesség" a természetes, holott ennek definiálásával általában mindig adósok maradnak - számukra egyfajta "ösztön" jelent teisztikus indíttatást; a realisták a társadalmi valóságra egyfajta, a fizikai valóságra is alkalmazhatóakhoz hasonló, tapasztalatok által összegezhető szabályrendszert igyekeznek ráhúzni, ami azonban a társadalmi békés együttélés rideg keretein belül való mozgást engedi csak meg - számukra a "társadalmi elvárás(-ok/-nak való megfelelés)" lép fel az istenképzetekhez hasonlatosan; a materialisták egyértelműen az anyagot "istenítik", amelynek mindezidáig az egyik legzseniálisabb és legérthetőbb leírását a kiváló valláskritikus, Holbach adta, "A Természet Rendszere" című monumentális munkájában; a szkeptikusok a valóságértelmezési módoknak mintegy egy vitatérben látják csak értelmét, s bár vezérelvük a "Vitában születik az igazság!", mindemellett általában magukra vonatkoztatva is szigorúan betartják a tudományos érvelési rendszerek alap-követelményeit...
... Amit IGe "torzulás"-ként említ, időnként nem más, mint puszta "tévedés", vagy "tudáshiány", vagy egyfajta "adott információmennyiséggel való megelégedettség" - minden "-izmus", mivel maguk is absztrahálás következményei és termékei... így a valóság adott területére koncentrálnak, vagyis implicit módon elsősorban kizárnak bizonyos valóságelemeket. Erre azonban azért van lehetőségük (és részben emiatt is van akkora kínálat különböző vallásokból, istenképekből), mert az emberi létnek nem elsődleges feladata, pusztán csak lehetősége a valóság minél alaposabb megismerése. Az ember nem azért alkot istenképeket, mert ez az indíttatás eleve benne rejlik, hanem azért, mert a létfenntartási hatékonyságába ez is belefér. Ebbe a kategóriába tartozik a művészet és minden, a korai társadalomkezdeményeket formájában elkülönítő jelleg, amely nem kapcsolódik közvetlenül a lét- és fajfenntartáshoz. Az emberben is, akárcsak az állatvilág bármely más fajában, elsősorban két ösztön, a lét- és fajfenntartó ösztön munkálkodik, és nincs valamiféle "eszme-fenntartási és előállítási" ösztön, ami istenképek gyártását implikálná nála.
A sok-sok valóságértelmezési és életmódot meghatározó "-izmus" sokaknál puszta kiegészítő szórakozás, egyfajta szellemi, logikai puzzle játék, amit sokan nem játszanak, mivel a társadalmi lét a teljes figyelmüket leköti - a istenképekkel operáló vallásosság egyik pólusa a természeti erőknek kitett, attól szenvedő és azt nem értő emberek terméke; míg másik az egyfajta arousal-felesleg elhasználó szellemi játék, ezért is jelenik meg a már felesleget termelő kultúrákban, ahol kialakult már egy, a mindennapi létéért küzdeni nem kötelezett réteg - és a időnként a véletlenen múlott, hogy mely népeknél tolódott ez el a természeti környezet jobb ismerete felé, vagy éppen a társadalmi jelenségeket nem látható erőkkel irányítottnak vélvén az istenképek képzése felé...
A valóságértelmezés tehát mindenképpen torzul, és éppen amiatt, hogy az emberi az elsősorban az önmaga biológiai szükségleteit hivatott az ellenőrzése alatt tartani - emberekkel kapcsolatos információkat, jelenségeket, stb. hivatott feldolgozni, és nem a tudományos értelemben vett valóság pontos feltérképezésére alkalmas eszköz. Az, hogy ERRE is alkalmas, csak egy plusz adalék, ami azonban sok tanulást, taapsztalatot és ennek következtében fejlett intellektust kíván, vagyis erőfeszítést - az általánosnak vehető "kognitív fösvénység" azonban elejét veszi annak, hogy mindez a többségnél kialakuljon.
Az emberi elme (a legfontosabb, vagyis biológiai értelemben) alapvetően arra hivatott, hogy a maga és annak a kisközösségnek a létfenntartási igényeit biztosítsa, amelynek ő maga is tagja - kialakuláskor és fejlődése túlnyomó részében mindehhez pár napi járóföldnyi terület ismerete és a lokális viszonyok (geográfia, klíma, flóra, fauna, stb.) ismerete bőségesen elegendő volt... és hol volt ez bármikor is a már akkor is megismerhető világhoz képest, ha csak azt vesszük alapul, hogy magáról a Földről mit sem tudtak akkoriban, még fogalmi szinten sem alkottak semmit, ami a valósághoz fogható lett volna mai ismereteink szerint - mégis, a valóságból, ami a túléléshez szükséges volt, maradéktalanul tudható volt.
Ha a mai viszonyokat nézzük, ha csak abból a szempontból is, hogy az általános és középiskolai tanulmányokat alapvetően fontosnak véli a társadalom majdnem minden tagja a társadalomba való beilleszkedés és a társadalomban való léthez "méltóság"-hoz - karöltve azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy ezeknek az ismereteknek pusztán töredékét hasznosítjuk a társadalmi létünk során... azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a valóságtorzulás jelensége társadalmi méretekben is ordítóan, mindenki számára nyilvánvaló módon jelen van, és mégis békésen élünk vele, hivatkozunk rá, stb., mintegy vallásos jelleggel, ugyanúgy, ahogyan az istenhívők hivatkoznak adott esetben egy istenképhez való fordulás szükségességére.
Miért van ez így? Egyszerű - önfenntartásunk és fajfenntartásunk oly mértékben biztosított már, hogy fennmaradó energiáink nagy részét egyszerűen arra fordítjuk, hogy valamilyen módon felemésszük a keletkezett arousal-feleslegünket. Társadalmi tevékenységeink túlnyomó többsége általában semmi más, pusztán kényszeres energia-levezetés - aki mindezt, vagy legalábbis egy részét a valóság felfedezésére, megismerésére fordítja, abból könnyűszerrel lesz tudós, vagy rendkívül okos, széles látókörű ember akár általában, akár egy szűk területen... a többség azonban "szétszórja energiáit", a termodinamikai törvények értelmében - néha egyáltalán nem szándékosan, vagy hanyagságból, hanem egyszerűen azért, mert nem tudja figyelmét vagy egy területre, vagy tartósan koncentrálni. Akik azonban egy területre képesek koncentrálni, azoknak a látóteréből a többi ismeretterület kiesik, így azokról általában heurisztikák segítségével kénytelenek véleményt alkotni.
A konklúzió tehát mindenképpen az lehet csak, hogy a "torzulás" nem egyfajta "hibás szemléletmód", esetleg "hiba az emberi észlelésben, ismeretszerzésben", hanem éppenhogy az emberi ismeretszerzés és valóságértelmezés természetes, ha nem szükségszerű velejárója.
Ezen az alapon vélem úgy, hogy az emberi társadalom mai formájához, lehetőségeink mai kiteljesedéséhez a teizmus nemcsak egy buktató volt az emberi történelemben, hanem egy kikerülhetetlenül szükségszerű velejárója is - ami azonban nem jelenti azt, hogy aki mindezt felismeri, annak nemcsak lehetősége van átfogó kritika alkalmazására is (az egymással szemben álló nézetek moderálásában; és a szélsőséges, egyeduralomra törő, a teisztikus diverzitást csökkentő tényezőkre való figyelemfelhívásban), hanem egyben kötelessége is.
*** *** *** *** *** *** ***
BRAIN STORMING, 2008
