A vallásos közösségek eredete és természete – A Teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége – (XIII)

2012. október 13. - aforizmágus

…a keresztények azt tudják a legjobban, hogy a többi embernek hogyan kellene keresztényi életet élnie, holott ők maguk sem tudnak úgy élni, ahogyan elveik szerit szeretnének, vagy akarnának…

No.0435. – Nem normális, ha az ember azt hiszi, hogy attól lesz normális, ha Isteni Ítélettel fenyegeti azokat, akikről azt hiszi, hogy nem normálisak… (BS-funpic comments - No.0435)

2007.08.31. 00:31)

Sokakban felmerül a kérdés, hogy egy vallásos közösség ugyan miben más, mint egy „hagyományos” közösség, vagy egy csoport, ami a pszichológia, pontosabban a szociálpszichológia területén belől igen kiterjedt kutatások tárgyát képezi.

Ha csoportlélektani szemszögből nézzük, akkor a talán tipikus képet mutat, és nem különbözi semmilyen más csoporttól: a saját csoportbeliekkel szemben liberális, a nem csoportbeliekkel szemben konzervatív – és ez jellemző nemcsak a teljes kereszténységre, hanem egyéb vallásokra is – a kisközösségekre, különösen a szektákra pedig hangsúlyozottan!

Mindezzel sok vallásos közösség tagja nem ismeri el, azonban, amikor felteszik nekik a kérdést, hogy ugyan miért gondolják, hogy ez nem lenne jellemző rájuk – általában megelégednek némi vállvonogatással, vagy pusztán annak ismételgetett hangsúlyozásával, hogy az ő közösségükre ugyan ez semmiképpen nem jellemző.

Ezen a területen sokat segíthetne, ha lenne némi ismeretük Gordon W. Allport munkáságáról (1), amit az előítéletek tanulmányozásában kifejtett. Magyar nyelven ezen felül még több, igen jó irodalom is megjelent, pl.: Előítéletek és csoportközi viszonyok – válogatott tanulmányok, Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, Bp., 1980; Csoportlélektan – Tanulmánykötet Gondolat, Bp, 1980.

A buzgó hitvédőknek azonban többnyire nincs sem pszichológiai, sem szociálpszichológiai jártasságuk nincs, és amellett, hogy általában a saját közösséget mindig is mindenek előtt tartják fontosnak, amellett szentül meg vannak győződve, hogy kifelé, a csoporton kívüliekkel kapcsolatban is ugyanígy éreznek és cselekszenek, holott ez nincs így.

Hadd világítsak rá itt egy igen fontos problémára, ami egyben a vallásos gondolkodás egyik alapvető sajátossága.

Amikor az előítéletekről esik szó, jómagam mindig Allport-ot(2) hozom szóba, mivel ő volt talán az első, aki rendszerbe foglalta az előítéletekről alkotott addigi elméleteket (1954-ben), és a mai napig alapismeretnek számít minden szociálpszichológiai stúdiumban. A szociálpszichológia pedig egyszerűen a következőkről szól (Elliot Aronson(3) megfogalmazásában): társas befolyásolás.(4) Arról, hogyan hatnak az emberek egymásra, miként befolyásolja az egyik embert a másik jelenléte, megnyilvánulásai, hogyan működnek a csoportok, stb. Az ezen a területen szerezhető ismeretek általában jó eligazodást nyújthatnak számos területen, kezdve a reklámtevékenységtől, mások manipulatív meggyőzésén keresztül(5) egészen az áltudományos tevékenységek felderítéséig(6), és azon túl számos területen. Mindezen ismeretek a valláskritikában is remek lehetőséget nyújtanak egyes nehezen értelmezhető viselkedésminták eredetének feltárásában.

Ezzel a kis mellékvágánnyal arra akartam utalni, hogy a tanulmányaimban leírtak túlnyomó többségét nem én találom ki! Ezeket megtanultam, nem a fantáziám termékei, hanem a tudomány eredményei. Ha úgy tetszik – a véleményemmé vált ismereteimet írom le. Én magam nem sokat tettem hozzá a dologhoz. Bár már vannak elkülönült fogalomkörökbe illeszthető alkotmányok – már utaltam rá a valóságtorzítások(7) említésénél. Erre azért merem azt mondani, hogy saját találmány, mert eddig nemigen lehetett olvasni arról, hogy a különböző valóságtorzító kultúrtermékeket egységesebb rendszerben értelmezték volna. Ezzel kapcsolatban időnként a szememre vetik, hogy túl gyakran hozom szóba és kötöm a vallásosság témaköréhez a New Age meg az MLM dolgait, mert ezek is ebbe a rendszerbe tartoznak, sőt, a vallások majdhogynem teljes egészükben, amivel az éppen kidolgozás alatt álló teizmus-elméletem foglalkozik(8), és ami kifejezetten az istenkép mentális szerepét vizsgálja, sőt, elkerülhetetlen szükségességét az emberré válás folyamatában, de teherré válását a modern világban (akár az ember féregnyúlványa(9)). (Mindehhez persze ott van mindezek élettani, agyfiziológiai kifejtései is.)

Vagyis – a tanulmányaimban megjelenő következtetések javarészt nem tisztán saját találmányok, én csak kombinálom az ismereteimet.

Persze emiatt sokszor úgy tűnik, hogy fényévekről indítom el egy problémakör vizsgálatát, mert egy összefüggéssor esetenként sokkal több területen is átível, mint általában képzelik. Ezt kényelmes dolog mellébeszélésnek bélyegezni, pláne akkor, ha az olvasónak nincsenek meg hozzá a konzisztens ismeretei az adott területen. Ilyenkor sokszor „besül” egy-egy eszmecsere és vita – mivel a vitapartner inkább kilép a vitából, mintsem elmenne addig a pontig, ahol józan belátása alapján magára negatív jellegű képet lenne kénytelen alkotni a megszerzett ismeretek és feltárt összefüggések alapján. Természetesen ez érthető – könnyebb emberekkel vitatkozni, mint tényekkel.

De térjünk vissza arra, amit Allport is írt: "...a saját csoportbeliekkel szemben liberális, a nem csoportbeliekkel szemben konzervatív - és ez jellemző a teljes kereszténységre."

Ez az ún. kettős mérce(10), ami minden szoros kötelékeket kialakító csoportban kialakul – többek között éppen ez az egyik feltétele a szoros csoportkötelékeknek.

Szoros kötelék akkor alakul ki egy csoporton belül, ha elkülönítjük a kívülállóktól, és ennek számos módja lehetséges. A legegyszerűbben a családi, vagy rokoni kötelékekkel lehet demonstrálni – erre a keresztény, de számos más vallási rendszer esetében is van példa, ahogyan a csoport tagjai egymást nevezik: testvér, atya, anya, nővér, gyermekem, stb..(11) Így nem kell messzire menni annak a köteléknek az azonosításáért, ami ennek a biológiai alapját képezi – ezzel foglalkozik pl. a szociobiológia.(12) A szoros kötelék evolúciósan kedvező stratégia, így nemzedékről-nemzedékre pozitívan szelektálódik, és így az ember esetében az egyik alapja volt a Homo Sapiens kialakulásának. A szoros kötelék tehát tkp genetikailag is kikerülhetetlen, a család és a rokonság a legtöbb magasabb rendű állatfajnál a legfontosabb evolúciós erővé válik – az embernél ez intellektuálisan is így van. Korábban, a szavannai vándorló családok esetében mindez természetes keretek között zajlott, és mivel a fejlődésünk több mint 99%-át így éltük, az első mezőgazdasággal foglalkozó letelepedett közösségektől a mai napig eltelt 1%nyi időintervallum alatt megmaradtunk annak, ami voltunk: személyes kisközösséghez ragaszkodó egyedeknek.

A kisközösség, mint az emberi lét alapformája, sőt, túlélésének alapformája megköveteli bizonyos szabályszerűségek követését, és ez jelenti a kultúra és az erkölcs alapját. Azonban – mindezek erősen függnek az adott környezettől – ezért van az, hogy mások az eszkimók, mások az afrikai törzsek, mások a mediterrán vidékeken élők, mások az alapvetően növénytermesztéssel, és mások az alapvetően állattartásból, vadászatból magukat fenntartó népek kultúrája és erkölcsei. (Lásd ezt részletesebben a kulturantropológia(13) területén.) Az alapvetően mezőgazdasági alapon fennálló társadalmak békésebbek, hiszen a növénytermesztés helyhez kötött, időigényes, életbevágó ismereteket igényel a tájegységről, annak időjárásáról, a termesztett növényekről, kártevőiről, stb. Itt kap rangot az emberi tapasztalat, de a helyhez kötöttség az adott termőterület megvédését is, de alapjában éppen védekezés alapú. Az alapvetően állattartó, vadászó, vagy vándorló népek „állat-közelibbek” – a táplálékukat gondozni kell ugyan, de elfogyasztás előtt le kell ölni, a táplálék védekezik, vére akár az emberé, biológiai tevékenysége sokban hasonlít az emberéhez (táplálkozás, ürítés, szaporodás, hangadás, pihenés, utódgondozás, betegségek, stb.). Ezek a népek erőszakosabbak, mivel könnyebb elorozni az állatokat, a vándorlások során a ragadozóktól is védeniük kellett őket, de pl. járványok esetén egy szomszédos hasonló törzstől könnyebb volt elorozni az állataikat. Így ezek a népek harciasabbak. Így az erkölcsiségük is másabb – nagyon is igaza Marxnak abban, hogy „a lét határozza meg a tudatot”!(14) A különböző tájegységek meghatározták az alapvető erkölcsi és kulturális jellemzőket, ezért másabb az iszlám, a hinduizmus, a kereszténység, stb., a taoizmus. Fontos szempont azonban még a konkrét, tételes vallás keletkezésének körülményei is, mert az előzőekben csak az „ősvallások” eredetére mutattam rá. Az emberi gondolkodás, azt hihetnénk, hogy követi a társadalmi fejlődést, de sajnos nem így van! Ugyanazzal a struktúrával születünk, mint a 100.000 évvel ezelőtti elődeink!(15) Az agyunk szerkezete változatlan, a környezetünk pedig semmiben sem hasonlít arra, amiben kialakult! Nem csoda hát, hogy sokan megmaradnak egy primitív valóságleképezési mechanizmusnál!

A letelepedés és helyhez, vagy vándorlási területhez ragaszkodó közösségek fejlődéséről ehelyütt csak ennyit – ugorjunk inkább a „végére”, vagyis a jelenlegi helyzethez, ami kb. 10.000 évvel ezelőtt indult meg.(16) A problémát ma egy szóval ki lehet fejezni: TÖMEGTÁRSADALOM. Pontosabban az, hogy óriási tömegben élnek, legalábbis próbálnak együtt élni azok a kis, személyes csoportok, amikhez a fejlődéstörténetünk során hozzászoktunk. És itt jön a bevezetőben is megemlített igen komoly dilemma – a hatalmas emberkatyvaszban hogyan lehet fenntartani az átlátható, személyes kisközösséget, akikre elosztható a figyelem, az érzelem, a felelősség, stb.

Az egyik legegyszerűbb megoldás az, ha a személyes kiscsoportot élesen elkülönítjük a környezettől, a többi csoporttól. Mivel semmilyen pszichikai kapacitásunk sem végtelen, így erősen korlátozott, hogy hány emberrel vagyunk hajlandók, de ami a legfontosabb: képesek megosztani az erőforrásainkat. A csoporton belül kölcsönviszonyok alakulnak ki, a csoporton kívül azonban tkp pazarlás folyik, vagyis, amit a csoporton kívül adunk a többi embernek, attól a sajátunkat fosztjuk meg. Van, aki beletörődik, van, aki nem; van, aki szimbolikus csoporttagságokban éli ki a csoportigényeit, van, aki konkrétban. Ezt lehet szeretni, nem szeretni, megérteni, vagy megpróbálni tenni ellene – aztán szépen kialakulhat a csoport mindenáron való védelme, akár szellemi, akár fizikai síkon. (Ennek a mechanizmusnak a kialakulását és működését az endokrinológia és az agyműködés sajátosságainak ismeretében alapjaiban meg lehet érteni, és…) Ennek a kialakulását valahol a kora gyermekkori tapasztalatokban lehet tetten érni. A vallásos istenképhez való ragaszkodás sok tekintetben analóg a szülő-gyermek kapcsolattal, ami arra utal, hogy valahol a kora gyermekkori nevelés területén alakul ki és fixálódik az a fajta szemléletmód, ami szinte törvényszerűen egyfajta szülő-jellegű istenképhez való ragaszkodást alakít ki.

Ennek sokféle megnyilvánulásmódja lehet.

A szoros kötelékekkel összefűződő, lelkes tagokból álló csoport tehát családként működik, szinte azonosnak tekintik egymást (lásd a keresztény hitvédők számszerű hivatkozásait a keresztények számáról, továbbá, hogy keresztényekről, mint egységes felfogásúakról beszélnek, mintha a róluk mondottak minden egyes hívőre igazak lennének, stb.), és ez az ún. „Krisztus teste”(17) jellegű felfogás oda vezet, hogy a többi csoportot (a „nem közénk tartozót”) a saját érdekek megcsorbítójaként észlelik. Mindez a mindenkire vonatkozó észlelési és pszichikai korlátozottságból ered – mármint az, hogy az ember nem tud egy bizonyos tagszám feletti embersereget közösségként észlelni, értelmezni, stb.. Kedves megnyilvánulásmódja ennek az egyetemes humanizmus, amit a kereszténység hangoztat, de ez meg abból ered, hogy az agy alapvetően abszolútumokban és szuperlatívuszokban képes gondolkodni(18), és emiatt a saját képességeket illetően is könnyen elbízzuk magunkat, pláne akkor, ha a saját közösségben egymást gerjesztjük! A minden, mindenki, senki, semmi, soha, mindig, stb. mind erre utaló szólamok, amik nem veszik figyelembe az emberi lehetőségek végességét. Ez törvényszerűen kudarcokhoz, csalódásokhoz vezet, amihez természetesen nem lehet a saját csoportból bűnbakot választani, vagyis mások után kell nézni … A tömegtársadalmakban pedig egyértelműen az arctalan, közömbösnek ítélt tömeg lesz az, vagy azok, akik nem osztják a csoport összetartozását képező hiedelemrendszert, megkérdőjelezik a csoport összetartását adó elveket, azok értelmét, stb.. Erre azonban ritkán szokott sor kerülni (az állatvilágban is, a rangsor kialakításnál kerülik a konkrét erőszakot, inkább szimbolikusan mérkőznek meg), legtöbbször megelégszenek a közömbösek felé való közömbösséggel, de jellemzőbb az, hogy a saját szimbolikus csoport tagjai részére kedvezőbb feltételeket biztosítanak bizonyos, a hatalmukban álló döntési helyzetekben. Mert a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció(10), hiszen az esélyegyenlőség ellen hat – de ezt nem is lehet annyira kikerülni: a személyes közösségének tagjait igyekszik megválogatni az ember.

A tömegtársadalmakban a korábbi természetes kisközösségi kötelékek nem működnek, a szimbolikus kötelék erre alkalmasabb, hiszen az változatlanabb, maradhat idő, tér és társadalom független (ezért is maradtak fenn még mindig a vallási alapon szerveződő közösségi rendszerek), tételei rögzíthetők, betarthatók, betartathatók, számon kérhetők, stb., vagyis megbízhatóbbaknak tűnhetnek, mint az egyéb közösségi kötelékek.

Vagyis, ahogyan ezt már Feuerbach(19) is kimutatta, ha valaki közelít egy olyan csoport tagjaihoz, amelyben az azt összetartó kötelékek és belső szabály- és hagyományrendszer, és minél jobban vonzódik hozzá, annál inkább eltávolodik a többi csoporttól, a többi embertől – tetszik-nem teszik, ez sajnos így van. Ebben az istenkép felé való rajongás egyenes arányban kialakít egy, az ezzel az istenképpel nem azonosulókkal szembeni ellenérzést. Sajnos úgy áll a dolog, hogy minél inkább imádja valaki istent, annál inkább gyűlöli azokat, akik nem rajonganak érte hasonlóképpen. Ebben a vallásos gondolkodás analóg az ún. fellángoló szerelem érzésével, és jól tudjuk hogy milyen a szerelmes ember! Sok keresztény szekta azért szakad ki az egyházi kötelékből, mert azt hitték, hogy ők jobban szeretik istent, mint az anyaszentegyház. Valahol itt kezdődött el a vallási üldözések időszaka is. (Bár az mindig is volt.)

Egy szoros közösség csak akkor működik hatékonyan, ha a tagjai nem változnak gyorsan (család, munkaközösség), vagy az elvei változatlanok maradnak a változó tagság ellenére (tipikusan ilyen pl. az egykori Amway Co., alapjában az MLM „közösségek”, meg a többi franchise-rendszer is).

A vallási csoportok csak szimbolikusan nagyközösségek, és ezt a változatlan, konzervatív értékrend megőrzése jelentené; a ma már nem divatos csecsemőkori megkeresztelések(20) és a vallásos köznevelés elcsökevényesedése(21) miatt a felnőtten, többnyire már önálló egzisztenciával vagy ahhoz közeli állapotban gyülekezettaggá vált emberek csoporttagságát a szoros érzelmi kötelék kialakításával lehet megszilárdítani. Az érzelmi ragaszkodás azonban beindítja ezt a fajta kisközösség-védő jellegű működésmódot, ami érzelmi alapon védi a csoport érdekeit, vagyis akár logikamentesen is – ebben az állapotban a csoport érdekeit sértő külső megnyilvánulások még szorosabbá teszik ezt, ilyenkor az ember lelkesebben éli meg a csoporttagságát; alapállapotban pedig a közömbösség az, ami ellen küzdenek, persze szimbolikusan: mindenféle programmal, lehetőséggel próbálják a csoportot mások szemében vonzóvá tenni … dacára annak, hogy a csoport közösségi kapacitása nem sokáig viselné el a tagok számának megszaporodását.

Mindez elvezet oda, hogy szimbolikusan a csoport esetleg mindenkiért van, mégsem növekszik a befektettet energia folytán a tagság létszáma (mert az emberben is ennek ellenére alaptörekvés a nagyformák létrehozása; valószínűleg a csekély életlehetőségek kompenzálására alakult ki ez így, hogy a túlélési esélyeket növelje a nagymérvű haladóság ellenére) a vártaknak megfelelően, így marad a meglévő kötelékek szorosabbá tétele. Idővel a hosszabb időt túlélt kapcsolatok egy szimbolikus közösségben automatikusan a csoporttagokhoz hasonló jelentkezőket fogják csak befogadni, stb..

A csoporton belüliekkel való liberalizmus azt jelenti, hogy a csoport fennállását és szabályrendszerét a csoport már bent lévő tagjaival szemben nem követelik meg annyira szigorúan, mint azoktól, akik nem csoporttagok; míg azokkal szemben pl. következetesen, szigorúan, tételesen, vagyis konzervatív módon számon kérik, akik a csoporthoz akarnak csatlakozni.

Rövidebben – a tagok elnézik egymásnak a saját csoportjuk alapkövetelményeinek nem teljesítését, míg a kívülállóktól elvárják azok ismeretét és betartását, és ez a csoporttagságra jelentkezők felé is így van.

A marketingben ezt így mondják:

Ha már elértél valamit, megszegheted a szabályokat, de addig, amíg odáig elérsz, be kell tartanod őket.

A bevezetőben tett kijelentés, miszerint teljes kereszténységre is igaz az, hogy a saját csoportbeliekkel szemben liberális, a nem csoportbeliekkel szemben konzervatív úgy nyilvánul meg, hogy a keresztények általában azt tudják a legjobban, hogy a többi embernek hogyan kellene keresztényi életet élnie, holott ők maguk sem tudnak úgy élni, ahogyan elveik szerit szeretnének, vagy akarnának élni.

***

Megjegyzések, források

Csoportlélektanról bővebben:

http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/CS.xml/csoportlelektan.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csoport_(pszichol%C3%B3gia)

Szociálpszichológiáról bővebben:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Szoci%C3%A1lpszichol%C3%B3gia

(1)

Kedvcsináló: GORDON W. ALLPORT - AZ ELŐÍTÉLET (idézetek, Brain Storming gyűjtése) - Az előítélet, Gondolat, Bp, 1977

(2)

Gordon W Allport:

http://en.wikipedia.org/wiki/Gordon_Allport

(3)

Elliot Aronson:

http://en.wikipedia.org/wiki/Elliot_Aronson

(4)

Elliot Aronson: A társas lény

http://www.bomon.hu/aronson.htm

(5)

Amway tanulmányok, és egyéb reklámelemzések

(6)

Áltudományok – vitafórum ( már megszűnt az oldal)

http://www.vasarhely.us/phpforum/viewtopic.php?f=33&t=633&start=0&st=0&sk=t&sd=d

(7)

Valóságtorzulásról & -torzításról blogban

(8)

Lásd „A Teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége” tanulmánysorozat

(9)

Féregnyúlvány

http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9regny%C3%BAlv%C3%A1ny

Vermiform appendix

http://en.wikipedia.org/wiki/Vermiform_appendix

(10)

Kettős mérce

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kett%C5%91s_m%C3%A9rce

Diszkrimináció

http://hu.wikipedia.org/wiki/Diszkrimin%C3%A1ci%C3%B3

(11)

A TEIZMUS KRITIKÁJA ÉS KIKERÜLHETETLEN SZÜKSÉGSZERŰSÉGE - VI.

2006.10.30.

Keresztény-ideológiai családmodell. - A keresztény istenkép(ek)hez való viszony csatlakozik a szülő-gyermek modellhez. Ebben az apafigura maga Isten, az anyafigura pedig Jézus. A gyermek a hívő!

A TEIZMUS KRITIKÁJA ÉS KIKERÜLHETETLEN SZÜKSÉGSZERŰSÉGE – VII.

2006.10.31.

A keresztény-ideológiai családmodell kibővítése. - "... a többgyerekes, vagy a legalább kétgyermekes család-szerkezet is úgymond „ráhúzható” erre a teisztikus képre."

A TEIZMUS KRITIKÁJA ÉS KIKERÜLHETETLEN SZÜKSÉGSZERŰSÉGE – VIII.

2006.11.03.

VIII. A „SZABAD AKARAT” képzete, mint a keresztény-ideológiai családmodell egyik következménye - (...) "Alapkérdéseink: 1. Hogyan alakulhatott ki, és 2. mi szolgáltatta hozzá az analógiát?" (...)

(12)

Szociobiológia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szociobiol%C3%B3gia

Evolúciós pszichológia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Evol%C3%BAci%C3%B3s_pszichol%C3%B3gia

(13)

Kulturantropológia

http://mokk.bme.hu/mediatervezo/targyak/kultantropo/tematika.html

Cultural anthropology

http://en.wikipedia.org/wiki/Cultural_anthropology

(14)

Részlet egy fórumvitából, 2006.08.22.én – forrás: Keresztény-konzervatív értékrend (már megszűnt az oldal)