BS - vallásról, istenről, hitről, hívőkről

BS - vallásról, istenről, hitről, hívőkről

„Máté, 6.24. – Isten és a mammon” – Kritikus gondolatok

2012. augusztus 17. - aforizmágus

szt_mate_evangeliuma.jpg"… marad a remény egy jobb túlvilágban: kész az önfeláldozó, de hívő munkaerő, aki dolgozik, sőt szeretnie kell dolgozni, de utálnia kell az ellenértékét. …"

Kép forrása:

 

 

Máté, 6.24 - Isten és a mammon

"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."

Megjegyzések:

1. Mammon – a régi asszírok pénz és bőségistene nevéből. Másként: nyereségvágy, a bálványként imádott pénz, gazdagság.(1)

Érdekes, hogy míg engem számos alkalommal megszóltak keresztények, hogy "miért nem írom az isten, meg a jézus szavakat nagy kezdőbetűvel", ők természetesnek veszik, hogy az asszírok egy istenének neve kisbetűvel szerepel, ráadásul nem személynevesítve, mint Isten, meg Jézus, hanem szimpla tulajdonnevesítve, határozott névelővel. (Az "a jézus", meg "az isten", már nem hangzik olyan tiszteletreméltóan, mintha határozott névelő nélkül említjük meg. A határozott névelő személyteleníti a megemlítettet, amolyan "egy a sok közül" szintre helyezi le: lásd pl. "Béla bácsi azt akarja, hogy menjünk el" – sokkal személyesebbnek hat, mint az hogy "az edzőm azt akarja, hogy menjünk el" – a személytelenítés egyszersmind alacsonyabb fontossági kategóriát jelent. Nem szokatlan ez azokban a törekvésekben sem, amikor háborús helyzetben a felek törekednek az ellenség katonáit szimpla egyenruhaként láttatni, és minél kevésbé emberszerűbbnek feltüntetni, hogy így az erőszaktétel kevésbé viselje meg a saját katonákat. "Ha nem vagy ember, nem kell emberként viselkednem veled." Sajnos ennyire egyszerű a logika.)

Ez jelzi, hogy a kereszténység is csak olyan vallás, mint a többi istenképpel operáló ideológia: a többit vetélytársnak tartja, így az együttes megjelenéskor a sajátot kiemelni, a másikat jelentékteleníteni "illik". OK, ez rendben van, hisz a saját istenkép pozitív diszkriminációban részesül, a nem saját pedig negatívban; ennyi, megszokott jelenség.

2. A "két úrnak való szolgálat" már tkp. azokban az időkben sem volt egyértelmű meghatározás. Feltehetőleg itt a vallás istenére céloztak, de nem értem, miért nem lehet ezt konkretizálni, és a vallásra leszűkíteni – ha a hétköznapi életet vesszük értelmezési alapnak, (mert ugye a szokásos szólam az, hogy „ a Biblia a hétköznapi élet problémahelyzeteinek remek útmutatója”), akkor gondban vagyunk, mivel a hétköznapi életben is számtalan szerepben kell helytállni, ahol hol az egyik felettesünknek kell követni az utasításait, hol a másiknak ... ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az egyiket szeretem, akkor szükségszerűen a másikat gyűlölni fogom, vagy gyűlölnöm kellene. Ez persze megfelel annak a képnek, amit A teizmus kritikája és kikerülhetetlen szükségszerűsége(2) tanulmányomban is leírtam, miszerint az istenkép a szülő szimbolikus megfelelője, és azt persze senki sem nagyon tudja elképzelni, hogy két anyja legyen, vagy egyszerre két apja, stb. Erre gyakorta utalnak a "gonosz mostohás” mesék is – a vérszerintiségnek az állatvilágban is hatalmas szerepe van, az embernél is nagy szerepe van, és ha elhisszük, és magunkévá tesszük azt a gondolatot, hogy az „atyánk” az isten, akkor innen már nem nehéz ehhez az egyistenes képhez ragaszkodni, és a szülői analógia teljessé válik: az isten a szülőm, és nem lehet olyan, hogy valakinek két (persze azonos nemű!) szülője legyen. Ha isten emellett még „úr” is, akkor azt se ördöngösség elhinni, hogy csak ő lehet az egyetlen. … Vagyis, itt megint egy túlhajtott, abszolutizált egyetlenség-hit van jelen, ami a hétköznapi életben megvalósíthatatlan, mivel a társadalmi életben a szerepvállalások annyira sokrétűek, hogy az engedelmességi viszonyok időnként teljesen kaotikusakká válhatnak. Erre persze remek egyszerűsítő analógia az, hogy ha az embernek valami nincs ínyére, mármint valami kötelesség, akkor remekül ki tud bújni alóla azzal, hogy „ neki csak isten parancsol”, ami persze nem jelenti azt, hogy adott esetben ő lepődne meg a legjobban, ha direkt utasítást kapna ettől a „ főnökétől”: ilyenkor az emberből vagy szent lesz (ha eleve volt valamilyen vallásához kötődő rangja, tisztsége) vagy valami elmekórtani eset.

Többek között e miatt a gondolat miatt sem alkalmas a kereszténység államigazgatási feladatok betöltésére – vagy fanatikusokat eredményez, vagy pedig teljesen meghasonlott mentalitást.

***

Mellesleg ez a mammonos tiltás úgy is felfogható, hogy igazolhatja az egyház népsanyargatását a mindenkori uralkodó osztály felett gyakorolt hatalma alapján: mintha ezzel indokolta volna, hogy az embereket szegénységben és az érvényesüléshez szükséges tudás megszerzésétől távol tartotta azért, nehogy a vagyonosodás eltérítse őket istentől.

A logika a következő lehet: ha az ember képes pénzszerzésre, akkor igyekszik majd pénzt szerezni; ha szerzett pénzt, esetleg azt igyekszik majd gyarapítani - erre könnyű rászokni, és lehet hogy az egyház nemcsak a pátyolgatott uralkodói elittől tanulta ezt meg, hanem az önismerete is erre vezette rá! - és a gondolatait ez lekötheti. Talán mellékes dolognak tűnhet, de mindez azt demonstrálja, hogy a kereszténység még gazdaságpolitikai alapozásnak sem megfelelő, mert a termelőtől elveszi az egyik fő demokratikus motivációt, amit a pénz testesít meg: nevezetesen azt, hogy a megtermelt árú értékét, ellenértékét szabadon használhassa fel igényei szerint, holott ahhoz, hogy elkölthesse, ahhoz előbb meg kell szereznie, és addig azzal kell törődnie!! Ha már a pénz előteremtése előtt elvesszük a legfőbb motivációt az embertől, akkor az olyan, mintha a termelőerejét kasztrálnánk! A paradox logika szerint, ha a pénz nem köti le a gondolatait, akkor majd isten gondolata fogja lekötni. Ez már akkor is eléggé bugyuta ötlet volt – éhesen, fázva, nélkülözve nem lehet magasztos dolgokat képzelegni istenről, hanem marad a remény egy jobb túlvilágban: kész az önfeláldozó, de hívő munkaerő, aki dolgozik, sőt szeretnie kell dolgozni, de utálnia kell az ellenértékét. Persze az uralkodó elit sem volt jobb helyzetben, mivel csakis egyházi jóváhagyással lehetett az ember gazdag – ha gazdag vagy, akkor busásan támogatnod kell az egyházat, mert ha nem, akkor az általa is irányított államgépezet eltipor, és lehet, hogy éppen azok teszik majd ezt meg, akik az egyház fentiek alapján igazolt elgondolása alapján nélkülöznek, méghozzá részben önkéntesen.

Ennyit a Máté, 6.24-ről.

***

(1) Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára.

(2) http://mek.oszk.hu/06600/06661/06661.pdf 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bs-vallas-isten-hit.blog.hu/api/trackback/id/tr24717620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása