… 1. Minél önállóbbak (és önellátóbbak) vagyunk, annál kevesebb külső rendszer törvényeinek kell megfelelnünk. 2. Számoljunk le azzal a törekvésünkkel, hogy túl sok dologban akarjunk jók lenni. …
Kép forrása:
http://www.visualphotos.com/photo/2x3543160/priest_in_handcuffs_praying_RBK09084.jpg
(Részlet az „AMIEL” című esszénaplómból, 1996-ból. A szövegezésen minimálisan változtattam, így híven tükrözi akkori gondolkodásmódomat.)
***
Hogyan értelmezhetjük azt, hogy „a vallás megszabadítja az embert”?
Mitől szabadítja meg?
Ha „valami valamit megszabadít”, akkor ezt úgy értelmezzük, hogy „bizonyos kötöttségek alól szabadít meg”.
Ez a kötöttség lehet természeti (v. természetes), lehet társadalmi (szociális).
A természeti kötöttségek alóli megszabadulás általában bizonyos képességek elsajátítását jelenti – ez persze megint csak kötöttségek elfogadását követeli meg! – az elsajátítandónak vannak bizonyos belső törvényszerűségei, amikhez muszáj alkalmazkodni akkor, ha eredményesek akarunk lenni.
Sokféleképpen lehet egy képességet elsajátítani – személytől függ, kinek milyen módszer a legcélravezetőbb. Ha ezt alkalmazzák valakinél, akkor az illetőnek a fejlődés és a képesség elsajátítása természetes dolognak fog tűnni, a tanulás pedig örömnek. Akinél nem az ideális módszert alkalmazzák, annak esetleg teherként fog jelentkezni – viszont ha a dolog érdekli, akkor a maga módszerével fogja begyakorolni.
Talán van veleszületett tanulási beállítottság, talán nincs. Talán a korai tapasztalatok határozzák meg a beállítottság jellegét.
Ha azt tesszük fel, hogy minden ember egyforma, akkor egyformák a képességeink is, így egyféle módszert alkalmazva bárki elsajátíthat bármit. Ekkor csak az nem tud (megtanulni) valamit, aki nem dönt annak megtanulása mellett. Az életben ennek az ellenkezőjét látjuk: milliók szeretnének megtanulni nyelveket, de nem megy nekik, mert nem a nekik legjobban megfelelő módszerrel tanítják őket. Ők mindannyian döntöttek a tanulás mellett, de (túlnyomó) többségük nem éri el az általa megkívánt eredményt. Miért?
MERT NEM VAGYUNK EGYFORMÁK!
Ezt a különbözőséget hajlamosak vagyunk elfelejteni (persze nem rosszindulatból, hanem egyszerűen azért, mert gondolkodni így gazdaságos!) – ez azonban még nem lenne baj. A baj ott kezdődik, hogy vitás kérdésekben is elfelejtik, holott ilyenkor elég lenne azt felidézni, hogy nem vagyunk egyformák, és ki kell kutatnunk azt, hogy miben!
***
A „megszabadulás” azt is jelenti, hogy bizonyos törvények nem vonatkoznak ránk.
Mikor nem vonatkoznak ránk bizonyos törvények? Legalább két esetben:
1. Megtanultunk bizonyos képességeket, amivel leküzdöttünk bizonyos kötöttségeket.
2. Nem annak a rendszernek a hatása alatt állunk, amelyre az adott törvények vonatkoznak.
Az 1.-re példa lehet egy zenemű fejből való megtanulása – így nincs szükségünk kottára, és hangszerünkkel bárhol, érzelmi átéléssel is eljátszhatjuk azt. Nem köt a kottára figyelés szükségszerűsége, vagy törvényszerűsége, illetve öntörvényszerűsége – a fejből való ismeret nélkül, ha játszani akarom a zeneművet, akkor kell hozzá a leírás, vagyis figyelnem kell a kottára. Ha megtanultam, akkor nem kell a kottát figyelnem – e kötöttség alól felszabadultam.
A 2.-ra példa lehet, hogy nem fogyasztok gyógyszert, nem járok orvoshoz. Ez esetben felszabadulok attól a kötöttségtől, ami mondjuk a társadalombiztosítási kötelezettségeket, fizetési kötelezettségeket illeti – nem kell a TB összegének alakulása miatt sem aggódnom, és még csak figyelemmel sem kell kísérnem – a rendszeren kívül egzisztálok, rám nem érvényesek a törvényei. (Ezt természetesen még akkor írtam, amikor még nem volt kötelező az én munkakörülményeim között a TB fizetése – 1996-ban.)
***
A vallási csoportok ennél a pontnál elvétik a célt. Sem a képességek kialakítását, sem a bizonyos rendszerekből való kilépést nem veszi figyelembe. Így állandóan konfliktusba kerül mind a képességek hiánya, mind a rendszerben való lét miatt.
Az elvek és a való lét nem egyeznek egymással. Ebből természetesen az állandó bűntudatot, a bűntudattal pedig az állandó félelmet táplálják, a félelemtől való megszabadulás törekvése pedig az engedelmességre motiválja az embert.
***
Mit tehetünk hát a „felszabadulásunk” érdekében?
Talán a következőket:
1.
Minél önállóbbak (és önellátóbbak) vagyunk, annál kevesebb külső rendszer törvényeinek kell megfelelnünk.
2.
Számoljunk le azzal a törekvésünkkel, hogy túl sok dologban akarjunk jók lenni.
A tökéletességre való törekvés MINT ÁLTALÁNOS CÉL MINDIG ÉS CSAKIS KUDARCHOZ VEZETHET.
A TÖKÉLETESSÉGÜNKET MINDIG KÖSSÜK VALAMIHEZ!
Ha megszabadulunk a világmegváltás törekvésétől, akkor már nyeregben vagyunk a szabadság felé.
Ez a legnehezebb pont mindenki életében – ugyanis ez egyenlő azzal, hogy ELFOGADJUK A TÖKÉLETLENSÉGÜNKET BIZONYOS TERÜLETEKEN.
Ennek követelménye az, hogy A LELKI HEVÜLETEKET, A SZENVEDÉLYEKET NE AZONOSÍTSUK A SAJÁT TÖREKVÉSEINKKEL.
Természetes, hogy legtöbbünk életpályája ilyen szenvedélyek hatására alakult ki (sok nagy ember példa erre), de mindez fiatalabb korban megy végbe, amikor a mentális funkciók még befolyásolhatók. És éppen akkor is kell ezeknek megtörténnie. A folyamatos hevületek hatására létrejövő reflexiós cselekvések között egyik-másik jobban beilleszthető lesz, elsajátíthatóbbnak fog tűnni… a változatos ismétlődés valamelyik aspektusa mindig egyre jobban és jobban belénk ívódik, így lassan kialakul a „hajlamunk” és „tehetségünk”.
A későbbiekben, amikor már elmélyült munkavégzésre vagyunk képesek, akkor meglehetősen negatívan befolyásolná „karrierünket”, ha a külső, lelkesítő mintákat lépten-nyomon – mivel érzéssé növi ki magát bennünk – a saját lelkesedésünkkel azonosítanánk, és törekvést kapcsolnánk hozzá. Ez, a mai információ- és minta-áradatban eléggé veszélyes egy tehetségét kibontakoztató embernek.
Az információ- és minta-dömping ezért is befolyásolja (esetleg!) károsan a mai fiatalságot, mert túl sok mintát szolgáltat és nem hagy időt azok feldolgozására. – Persze csak ott, ahová ez a dömping eljut. Sokan ugyanis nem a médiák általi képeket veszik mintaként, hanem az életben kutatnak, és onnan lesnek el példákat. Ki tudja, talán ezt kellene inkább szorgalmazni!?!?(*)
*** *** ***
Összefoglalásképpen azt mondhatjuk – egy vallás nem lehet „felszabadító”, ha merev mintákat, és nem pedig követhető elveket ad, amelyeket a követője (szándékosan nem azt írtam, hogy „hívője”!) a saját életére tud alkalmazni, méghozzá rugalmasan! Az elvek többnyire nem tartalmazhatnak tartalmi elemeket, hanem csak viszonyulásmódokat, megoldásmódokat, szemléleteket – a Biblia „Ne ölj!”, „Tiszteld szüleidet!” parancsolatai azért nem „jók”, mert nem adnak lehetőséget alternatív viszonyulásmódokra, pl. megkötik az ember kezét egy halálos fenyegetést jelentő támadás esetére, vagy abban az esetben, amikor a gyermek tudatában van a szülei tisztességtelen tevékenységének, de megakadályozzák az ez ellen való fellépésben, stb..
Brain Storming, 1996.
***
(2013-as megjegyzés: Az írás papírra vetésekor még nem foglalkoztam egy ésszerű és humánus vallás felépítésének kérdésével – úgy, mint ma. Ma már konkrét terveim vannak egy ésszerű, humánus, követhető elvekből álló egységes vallás megalkotására, a NEØizmus létrehozására. Ezekről az elkövetkezendőkben külön írásban adok hírt olvasóimnak.)
