„a sok gonosztevő, akik úgy eszik népemet, ahogy a kenyeret eszik” = Biológiai hasonlat, ami a nem hívőket nemcsak gonoszoknak, hanem egyenesen ragadozóknak tünteti fel.

Kép forrása:

http://janebond007.altervista.org/img/Maneater.jpg

A zsoltárok könyve 14 - Az emberek romlottsága

„Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!* Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót.**

Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent?***

Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem.

Nem tudja a sok gonosztevő, akik úgy eszik népemet, ahogy a kenyeret eszik****- de az Úrhoz nem kiáltanak***** -, hogy majd egyszer nagyon megrettennek, mert Isten az igaz nemzedékkel van!******

A nyomorult tervét csúffá tennétek, de az Úr az ő oltalma! Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül Izráel.”

*** *** *** ***

*A zsoltárok írója tükrözheti az egész kereszténység véleményét – aki azt gondolja, hogy nincs isten, az bolond. Persze ezen túl is megy: „ha csak gondolja magában, az csak bolond”, ami arra is utalhat, hogy aki ki is mondja, az már gonosz! Lásd eszerint is (Luk.6.43-46): „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja száj.” Vagyis azt meri mondani, hogy nincs isten, az már gonosz! Persze érdekes itt, hogy az isten nemlétezését a HIT-hez kapcsolják, úgyszintén, mint a létét. Míg az isten követéséhez a hithez van szükség, és az vezet az üdvözüléshez, a kárhozathoz úgyszintén. A következő mondatban azonban** már a tetteket említi, miszerint aki gondolja, hogy nincs isten, az bolond, a tettei „Romlottak és utálatosak, senki sem tesz jót.”.

A bevezető gondolat megfordítása is érdekes: „a bolond gondolja, hogy nincs isten.” Felteszem fordítva is praktikusnak hat a keresztények szempontjából – „aki azt gondolja, hogy van isten, az már nem bolond”.

Kettős következtetés vonható le ebből:

1. aki bolond, az biztosan azt fogja gondolni, hogy nincs isten. Az istenben való nem-hitből tehát vissza lehet következtetni, hogy az illető biztosan bolond; és

2. aki azt gondolja, hogy isten van, az még ha bolond is volt, nem lesz az, vagyis az istenhit egyfajta mentális medicina-szerű jelleggel merül fel. És emellett a mentális egészség jelének is tekinthetik, hogy valaki hívő. Erre építhettek sok egyházi jellegű mentális egészségügyi intézetben, és értelmi képességektől függetlenül, és aki hívőként viselkedett, az természetesen jobb elbánásban részesült.

Érdekes módon azonban a jó tettekről mintha sehol sem írnák, hogy az elvezet az istenben való hithez! Azt azonban igen, hogy (Luk.6.43-46): „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt.” Itt a cselekedetek megítélése abszolutizálva van, vagyis egyes cselekedetek egyértelműen besorolhatók lennének a „jó”, mások pedig a „rossz” kategóriába. Akinek csak egy kis realitásérzéke is van, annak evidens, hogy ez nincs így.

*** Az értelem fokmérője itt az, hogy az ember keresse istent. Aki nem keresi istent tehát, az bizony nem értelmes, és nem egyszerűen csak bolond.

**** Biológiai hasonlat, ami a nem hívőket nemcsak gonoszoknak, hanem egyenesen ragadozóknak tünteti fel.

***** A „nem kiáltanak az Úrhoz” a korábbiak alapján az imádságra utalhat, vagyis arra, hogy az ember, amikor tehetetlen, akkor nem igyekszik önmaga megoldani a problémáját, a saját kezébe venni a sorsát, hanem inkább istenhez, a keresztény közösség apa-figurájához fordul. Ez a követelmény itt mintha egyfajta törzsi-jelleget adnak a közösségnek (a vallási kultuszok részben a szociális háló szorosabbra fonodását segítették elődeinknél, és az elődeink mintájára gondolkodó kortársainknál) – ez azonban azért is furcsa, mert az imádkozásnak alapvetően bensőségesnek kellene lennie, amibe külső tényezőknek nem kellene beleszólnia, mert ha megmondják, hogy hogyan beszéljünk az istenünkhöz, akkor hol van a személyesség, a személyes kapcsolat, amit annyira hangoztatnak?

****** Ha azok, akik nem imádkoznak, sőt ragadozó módjára eszik a keresztény közösséget, majd megrettennek, mivel az Úr az igaz nemzedékkel van… ez is a korábbi törzsi ellentétekre utal – és szépen kirajzolja az előítéletesség gyökerének ősi mintázatát. Minden szoros kötelékekkel rendelkező közösség igyekszik magát megkülönböztetni a környezetében lévő közösségektől, ezzel is megszilárdítandó önazonosságát. Egy hányattatott népcsoport esetében szinte törvényszerű az elképzelhető legbőbb hatalommal való szövetség elképzelése, kinyilatkoztatása – mivel minél kétségbe ejtőbbnek élik meg a helyzetüket, annál nagyobb támaszra van szükségük, még ha az nem is létező, még ha az csak elképzelt is. Ha a népcsoport nem érzi magát eléggé erősnek ahhoz, hogy megvédje magát a többi népcsoport részéről való támadások veszélyét, stb., akkor praktikus a világ teremtőjével jó kapcsolatban lenni, és a szüleikkel fenyegetőző gyerekek mintájára megtehetik azt, hogy a világ teremtő bosszújával fenyegetőznek. Igaz, nem konkrétan, miszerint „aki ránk támad, azt a teremtő eltiporja, elpusztítja, stb.”, hanem áttételesen úgy, hogy „aki nem hisz abban, amiben mi, az ellen a teremtő (valahogyan) fellép”. Ez utóbbi nem a konkrét fenyegetőknek szól, hanem általában igyekszik demonstrálni a közösség erejét, és ezzel akarja elejét venni a közösség elleni támadások „gondolatának is”.

***

Folyt. köv.