„Az istenhívő számára az élet csak akkor értelmes, ha Isten létezik.” - vs. – „Miért is olyan egyértelmű az ateistáknak, hogy az életnek éppannyi, ha nem több értelme van Isten nélkül is?"
(=”Az ateizmus olyan a vallás számára, mint a kopasz fej a hajfesték számára.”)
***
Valahol ezt olvastam:
”Ha Isten útjai kifürkészhetetlenek, akkor bármi lehetséges.(1)” Továbbá: „Néhány vallás úgy gondolja, hogy csak egy isten van, és az ő vallásukon kívül minden vallás istenét az emberek találták ki. Ennek ellenére, aki hisz valamilyen istenben, mind azt hiszi, hogy az övé az igazi. - Mivel az istenek természetfelettiek, a tér és az idő törvényei nem kötik őket. Bármit meg tudnak tenni végtelen hatalmuk segítségével. Emiatt nem lehet bizonyítani vagy cáfolni létezésüket. Azt mondhatjuk: ha istenek létezhetnek, bármi megtörténhet!(2)”(*)
Ez jutott eszembe róla:
(1) A művelt ember tapasztalatból tudja, hogy azért bármi nem lehetséges! Egy rendszer kiszámítható működését nem lehet olyan tényezőkre alapozni, aminek a természetéről nem tudunk határozott kijelentést adni. Istennel kapcsolatban olyan lehetőségeink vannak csupán, mintha azt mondanánk a másnapi időjárásról, hogy „Igen, holnap is lesz időjárás!”
Ha isten valóban létező hatóerő, akkor nem egy 2000 éve íródott könyvhalom lenne, amiből róla tanítanak, és nem azt tartanák a legfontosabb iratnak ezzel kapcsolatban! Nem lehetne megszegni a parancsolatait, stb., vagyis – istenre nem lehet az életet építeni! Ha isten létezne, és imákkal befolyásolni lehetne a szándékait, ez azt jelentené, hogy nem mindenható – mert mi van, ha egy gazdálkodó esőért imádkozik, mert nem tudja eltartani a családját, ha nincs termés, a gyerekek meg azért, hogy a vidámparkba minden nap el tudjanak menni, hogy játszhassanak, és az pl. éppen a kiszáradó föld mellett van, és teszem azt mindkét társaság keresztény? Vagy ezek túl profán dolgok? Miért szoktak imádkozni? Isten azért adta az életet, hogy az egyedüli funkciója az legyen, hogy a teremtményei imádják őt?
A (2) pontban foglaltak szerint nem az lenne a leghumánusabb szándék, ha mindenki vallását tiszteletben tartanánk, és ez olyannyira magánügy lenne, hogy csak a hívők beszél(het)nének erről egymással, nemhívőknek pedig nem, és úgy tennének, mint az adventisták, akik az önkéntes belépést tartják követendőnek? De ez esetben az iszlamisták és a keresztények úgy élhetnének egymás mellett, hogy nem is kellene foglalkozniuk a másikkal, esetleg nem is tudnának róla, hogy ki ilyen vallású! Csakhogy – minden emberi csoport idővel bővül és nagyformákra törekszik, továbbá a zárt közösségek általában szektásodnak, vagyis nem befogadó, hanem kirekesztő elvek mentén kezdenek működni egy idő és egy méret után. A tömegtársadalmakban szerveződő csoportosulás, ha szigorúan következetes elveket tart be, akkor elszigetelődik, és ezzel sokszor megnyomorítja a tagjait.
Mindezt azért, mert az ember kognitív fösvénysége miatt inkább megelégszik az egyszerűen elfogadható hittel, és nem törekszik arra, hogy mélyebben megismerje a világot.
Az elkötelezett hívők kontra kérdésként ezzel állhatnak elő:
„AZ ATEISTÁNAK MIÉRT ÉRTELMETLEN AZ ÉLET ISTENNEL?”
Erre az a válasz lenne a legegyszerűbb, hogy „Hát azért, mert ők ATEISTÁK!”.
Ezen felül még hivatkozhatnék Occam-borotvájára is: a világ tapasztalati képe nem teszi szükségessé (egy) isten feltételezését.
De mondok egy hasonlatot is erre – ha valaki nagyon meghízik, de egyébként jó humora van, akkor senkit sem fog zavarni a nagy hasa, a zihálása, legfeljebb őt magát, de egy idő múlva a kövérek megtanulják, hogy kövérként mit tegyenek meg, vagy mit ne, hogy a testük ne akadályozza őket, stb.; úgy szervezik az életüket, hogy a testtömegükből ne legyen problémájuk: pl. igyekeznek nem lépcsőzni, lehetőleg autóval járnak mindenhová, széntablettákat meg emésztéssegítőket szednek, stb.. De ha ragyogó személyiségük van, sokan megszokják ezt vele, és még javasolják is, hogy nehogy lefogyjon, mert „jól áll neki”, ez a szexepilje, nem lenne ilyen humora, jó kedélye, stb.. DE – már kis tömegfelesleg is nagyban csökkenti a várható élettartamot, a szív-érrendszeri megbetegedéseket, stb., stb., … hosszan lehetne sorolni.
Vagyis az ember akaratlanul is korlátozza a saját képességeit, mert egy terhet cipel magán, … ezt azonban idővel megszokja! Kellene tennie valamit? Milyen lesz annak az embernek az élete, aki kövérségét leadja, és normális, ideális testsúlyával él együtt? Megszabadulva a súlyfeleslegüktől, a kövérek nagyságrendekkel több energiáról, életörömről, hasonlókról számolnak be. Nehéz lefogyni? Naná! Az egyik legnehezebb leszokás a többletsúlytól úgy megszabadulni, hogy egyszersmind azoktól a szokásoktól is megszabadulunk, és leszokunk róluk, hogy nem szerezzük vissza! Ez tűnik ésszerűnek? Igen! Nehéz? Az, de még mennyire, hogy az! Ezt bárki megmondja, aki próbálta! És aki lefogyott? Megérte? Persze! Ezt is megmondják, de biztos panaszkodnak (itt azokra kell gondolni, akik tényleg tartósan fogytak le!), hogy mennyi mindenre oda kell figyelni, mozogni kell, mert anélkül ne megy igazán, stb.. Ára van, nem is kevés – de az életben talált nagyobb öröm nagyon is kárpótol!
Nos, ehhez fogható az, hogy az ateisták egyfajta plusz tehernek éreznék isten feltételezését, mintha csak egy 30 kg-os hátizsákot kellene pluszban cipelniük minden pillanatban, stb.. Persze, tudom, tudom, Jézus azt mondta, hogy az ő terhe könnyű, de maximum csak annyiban, hogy ELFOGADNI KÖNNYŰ, DE GYAKOROLNI NEM, SŐT! … Az előbbi hasonlat mentén tovább gondolva – az istenhívők olyannak tűnnek az ateisták számára, akik puszta megszokásból cipelik ezt a terhet, és folyamatosan kondicionálják magukat arra, hogy ne is kelljen lerakniuk. És akár a kövérek, ők is panaszkodnak: a kövérek ritkán panaszkodnak a súlyukra, hanem inkább arra, hogy nehéz a lépcsőzés, emésztési problémáik vannak, alig kapnak ruhát magukra, nem megy igazán zökkenőmentesen a szex, nehezen kapnak időnként levegőt, magas a vérzsírszintjük, stb., stb. Az istenhívők meg folyton panaszkodnak a világra, hogy milyen rossz, stb., de leginkább az a problémájuk hívőként, hogy miért nem istenhívő mindenki. Mert az isten nélkül, lám mi lesz: ózonlyuk, környezetszennyezés, levegőszennyezés, stb., vagyis megtalálták a többi emberben a tökéletes okot arra, hogy ha nem kedvelik őket, akkor mire lehet ezt ráfogni – „nem hisz istenben!”, pedig ők maguk is tudják, nagyon is jól tudják, hogy ez nem jó magyarázat, de mivel annyira megszokták az istenképpel való gondolkodást, hogy így inkább azt kívánják, mint a kövérek is – inkább mindenki lenne olyan, mint ők! Ha a többség más, akkor ne nekik kellejen megváltozni, inkább meg akarják változtatni a világot! Mert minden istenhívőben erős hittérítési hajlam van, vagy legalábbis az, hogy ha valamit nagyon akarnak, akkor megvan rá a végső érvük. Példaként idézhetem egyik vitapartnerem, aki egy gazdaságpolitikai vitában így próbálta lezárni a vitát: „Én keresztény-konzervatív értékrendűnek vallom magam. A keresztény-konzervatív értékrend a Bibliára, mint az európai kultúra alapkövére épül, és ez az értékrend, mivel egyetemleges erkölcsi bázis, FELETTE ÁLL mindenféle gazdasági vagy politikai HÓBORTOKNAK.” Vagyis akár ezt is mondhatta volna: „ha erre hivatkozom, akkor biztosan igaza van, bármit is állítok!”
A világ önmagában, isten nélkül is léggé bonyolult, és értőn fordulni felé nagyon sok szellemi erőfeszítést kíván – az ateisták az ésszerű megoldást választják, vagyis ezzel az egyetlen nehezen megismerhető, létező világgal vannak inkább elfoglalva, nem terhelik az agyukat egy teljesen kiszámíthatatlan, mindenki kénye-kedve, aktuális szükséglete szerint, még mikrokulturális szinten is állandóan változó istenképtelenséggel bonyolítani. Mert az ateizmus nem csak abból áll, hogy cáfolgatja a teisták eszméit, – bár vitathatatlan, hogy ez a téma fejleszti leginkább a valósághoz való hozzáállást és alkalmazkodást, és a valóságkép csiszolását. (Az istenképpel való erőltetett magyarázkodás esetenként nagyon szórakoztató, akár a bohócok a cirkuszban, akikről tudjuk hogy a mi szórakoztatásukra esnek hasra, és készakarva teszik, holott tisztára úgy tűnik, mintha véletlen lenne!) Arról van szó, hogy a valósághoz való alkalmazkodásban, a döntések meghozatalában, az erkölcsi kérdésekben is mérlegelnek, és nem merev elvek szerint mondanak egyszerűsített ítéletet. (Megjegyzem a teisták is így tesznek, és éppen ez okoz állandóan konfliktusokat, mert egyébként meg ragaszkodnak az istenkép merevségéhez, ami ésszel azonban nem megy!)
***
Brain Storming, 2006.10.29.
***
(*)hivatkozás tervezettségre
